Az van, hogy önkéntes lettem. Ma reggel volt Levi sulijában egy kávézós összeröffenés, és ahol a kávé, ott van Melcsike is. :) Az összejövetel lényege az volt, hogy a szülők egy kicsit jobban megismerjék egymást és a tanárokat, illetve az iskolában dolgozó segítőket. Ott volt az igazgatónő (akit Levi amúgy feleségül szeretne venni), egy pár tanár, illetve néhány szülő. Nem voltunk sokan, mondjuk nem is volt nagy hírverés. Ez egy új iskola, eddig 3 évfolyam van és folyamatosan bővítik majd, ahogyan nőnek a gyerekek. A küldetésük teljesen egyezik a mi, iskoláról alkotott elképzeléseinkkel, ezért is volt fontos, hogy Levi bekerüljön ide. Ha itt tervezzük a jövőnket, márpedig igen, akkor jó lenne aktív tagnak lenni, vagyis alap tagnak. Ez most kezd beindulni, egyszerűbb részt vennem benne, mint csatlakozni valahová, ahol akaratlanul is megvan a kemény mag, és minden később csatlakozó egy kicsit kívülálló, arról nem is beszélve, hogy Ők tényleg angol angolok, nemcsak indiai, meg bangladesi, meg pakisztáni emberek, mert abból, főleg a mi utcánkban jó sok van, pontosabban rajtunk kívül mindenki. Semmi bajom velük, de azért na...
Szóval az úgy történt, hogy ezen az összejövetelen ott volt egy hölgy, aki szeretné egy kicsit összekovácsolni a redbridge-i közösséget. Tenné ezt úgy, hogy összegyűjti a szülőket, akik jó esetben értenek valamihez, majd a maguk szakértelmét felajánlják másoknak, akik nem pénzzel, hanem a maguk szakértelmével fizetnek. Tehát megszereled a zárat, cserébe kapsz egy ingyen hajvágást, vagy valami hasonló. A lényeg, hogy az ötlet nagyon tetszik. Utópisztikus világomban úgy is szerepel ez a "Stepfordi feleségek" féle közösség, persze nem a robotizmus, hanem inkább a összekovácsolódás és annak az ereje, mert igen is számít, hogy tartozol-e valahová. Nos, ez a hölgy körbekérdezte a jelenlévőket, hogy ki mihez ért, ki miben nagyon szuper és Melcsike meg mondta, hogy a szervezésben "has a lot of experience". Erre lecsapott a hölgy, mint vándorsólyom a cickányra és Peti meg helyeselt Neki, szóval Ros rögtön be is mutatott 2 embernek, ebből az egyik a főnök, holnap már csapatmegbeszélés lesz, szerdán meg ismét egy meeting, tehát nyakig vagyok a szószban, és most először nem vagyok annyira betojva, de persze izgatott vagyok. Hiszen mi ez, ha nem a legjobb dolog, ami történhetett? Van időm arra, hogy ezzel foglalkozzak? Igen! Jó vagyok a szervezésben? Igen! Szeretem összehozni az embereket? Igen! Mivel a válaszok többsége igen, az jutott eszembe, hogy ugyan mire várnék még. Most van itt a lehetőség, most van időm, most van energiám, arról nem is beszélve, hogy nyelvtanulás szempontjából a legjobb fordulat, kapcsolatépítéshez hatalmas lehetőség. Egyszerűen odateszem magam, ahogyan mindig és még csak nem is fogok belefáradni, mert amit igazán szeretek csinálni, abba nem fáradok el. Igen, izgatott vagyok, mert tele vagyok ötletekkel és tervekkel. Egyszer, majd pár év múlva, meg fogják tanulni kimondani azt, hogy Melcsi (most még beletörik a nyelvük), mert valaki leszek itt. Azt akarom (nem szeretném, akarom), hogy ismerjenek és tudják, hogy bár nem vagyok ennek az országnak a szülötte, teljes értékű tagja vagyok és többet teszek ezekért az emberekért, mint sokan, akik ide születtek. Biztosan lesznek bökkenők és huppanók, de akkor is megcsinálom, mert MEG AKAROM CSINÁLNI!!! Még az is lehet, hogy a Királynővel is találkozom, Neki megengedem, hogy Melindának szólítson :)
Zsigerből jön az érzés, hogy ez jó lesz, jobb, mint eddig bármi az életemben, mert hallom a kopogtatást az ajtón és ez nem más, mint a Nagy lehetőség, én pedig úgy döntöttem, hogy ajtót nyitok.
