Össze- vissza szégyellem magam, amiért így elmaradtam, de a múlt hét előtti hét nem volt annyira fergeteges, hogy megérte volna a beszámolót.

Hétvégén ellátogattunk Sussex megyébe, Anglia délkeleti csücskébe. Hát gyerekek, az maga a paradicsom :) Szép körút volt. Először is béreltünk egy autót, ami leginkább egy jachtra hasonlított, akkora, arról nem is beszélve, hogy annyira új volt, hogy a papír még rajta volt a szőnyegen, meg a pedálok alatt. Mondjuk nekem eszembe sem volt vezetni, de így is kellően paráztam. Természetesen az én életem szerelme ezt is tökéletesen megoldotta, mint minden mást az életben :) Nem hiába, tőlem tanulta, na nem a vezetést, hanem a "megoldani mindent ügyesen" elvet. Ettől függetlenül paráztam rendesen, mégis csak a rossz oldal, főleg akkor, amikor keresvén a váltót, P az ajtót kívánta kinyitni. :) Kezdtünk Rye-ben. Ez még nem a tengerpart, de ha ott ért volna a végzet, mosolyogva mentem volna az örökkévalóságba. Az a hely egyszerűen gyönyörű. Szűk utcák, gyönyörű kertek, gondozott parkok. Minden bizonnyal dobott a dolgon, hogy verőfényes napsütés volt, de ez nem is lehetett másképpen, mert előtte ledumáltam az égiekkel. Képzeljétek el, hogy jóformán minden házikónak volt neve. Ez olyan kedves dolog. 

A második megállónk Battle volt. Hasonlóan csak szuperlativuszokban tudok beszélni róla. Az apátság lélegzetelállítóan szép. A település tipikus angol kisvárosi hangulatú. Pici, favázas házak, apró ajtók, de tényleg, akkorák az ajtók, hogy egy 170 cm-nél magasabb valaki csak görnyedve tudna belépni rajta, meg persze kilépni is. 

A harmadik állomás Hastings volt, ami számomra felejthető. Koszos, büdös, szemetes. Tipikus nagyváros. Egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, még úgy sem, hogy tengerparti város és a tenger mégiscsak tenger. 

A végállomás pedig nem más volt, mint Eastbourne. Na ebbe a helybe szerelmes lettem. Egy parton álló vendégházban vettünk ki szobát. A párnácskámról pont a Pier látszott. Végre láttam a csillagokat, amire Londonban csak akkor van lehetőség, ha valaki pofánver és elönt a fájdalom. Na jó, talán nem mindenhol, de a fényszennyezés miatt kevés helyen láthatóak a csillagok. Nem úgy Eastbourne-ban. Az egész napos sétálástól és nézelődéstől hullák voltunk, tehát esti mese nem kellett. A vendéglátónk hihetetlen kedves volt, de komolyan. Lehet, hogy a szoba nem volt patika tiszta, de annyira cuki volt a bácsi, aki fogadott minket, hogy az sem érdekelt volna, ha nincsen megpucolva az ablak. Vasárnap csodaszép napsütésre ébredtünk, olyan kilátás volt a szobából, hogy a szavam is elállt, ami, mint tudjuk, ritkán fordul elő. :) Most ettem először tradicionális angol reggelit. Hát az egy nagyon jó találmány, de attól félek, hogy nem tartozik sem az egészséges, sem az alakot pozitív irányba formáló étkek közé, így maradunk az alkalmi élvezetnél. :)

Reggeli után elsétáltunk a mólóhoz, kicsit körbenéztünk. Elterveztük, hogy egyszer majd ilyen helyen élünk. Levinek jóformán csak a feneke látszott, mert folyamatosan kagylókat gyűjtött a köves parton. Ennek köszönhetően annyi kagylónk van, hogy a fél Balatont fel tudjuk tölteni. 

Eastbourne után jött az életem eddigi egyik legszebb helye. Ez volt Beachy Head. Ezt nem tudom szavakkal leírni, keressetek rá a neten, bár a képek sem adják vissza, hogy ez a hely milyen csodálatos. Annyi zöld van, amennyinek már-már bűn egy helyen lennie és a végeláthatatlan vízről ne is beszéljünk. Olyan sziklafal van, amilyet csak a természet rajzolhat. Az egész olyan volt, mint egy képeslap. Van a sziklák alatt a parton egy világítótorony. Most már elhagyatott, de Peti mesélte, hogy régebben laktak benne. Komolyan elképzeltem, hogy milyen lehet ott élni. Hallgatni a hullámokat egész nap, járni a természetet, olvasni, zenét hallgatni. Valószínűleg rövid távon bediliznék, de olyan idillinek tűnik most az az élet. :) Végigvigyorogtam a vasárnapot és nemcsak azért, mert a szél ráfagyasztotta a mosolyt az arcomra, hanem mert hónapok óta voltam felhőtlenül boldog. Álltam a szikla szélén, alattam nem is tudom hány méter mélyen volt a vízpart és csak úgy voltam. A gondolatok kiszöktek a fejemből és csak egy része voltam a világnak, a nagy egésznek. Az biztos, hogy oda még visszamegyünk, mert azt látnom kell újra és újra. Olyan ez, mint Kőszeg volt egykor. Valami megmagyarázhatatlan erő vonz oda. :)

Mielőtt elindultunk haza még megálltunk Brightonban, ami szintén csalódás volt, annak ellenére, hogy nem olyan katasztrófa, mint Hastings, de ez a hely sem lesz a kedvencem. Mondjuk a Pavilonok miatt még vissza fogunk menni, mert azok érdekelnek engem és most nem jutott rá idő, Levi ugyanis eljátszotta Tiger Woods-ot és a minigolf pályán tönkrevert mindenkit, amivel elment az idő :) 

Mielőtt hazaértük, megtapasztaltuk a londoni dugót este hétkor, ami egy újabb jele annak, hogy itt is csak emberek élnek és nincsen kolbiból a kerítés. :)

Summa summarum, végül is a múlt hétvége volt az első kimozdulásunk, mióta itt élünk, és bár nekem egyre nehezebb az ittlét, ezek a helyek adtak egy kis erőt, főleg Rye, Buttle és Beachy Head. Aki erre jár, annak javaslom mindenképpen meglátogatni ezeket a helyeket és lehetőleg aki erre jár, engem se hagyjon ki. :)

Puszmák!