Soha nem volt sok barátom, de azt a keveset, akik most vannak, imádásig szeretem. Nemcsak azért, mert a barátok általában szeretik egymást, hanem azért, mert hosszú évek küzdelmes munkájával hittem el, hogy a családtagjaimon kívül más is szerethet és szeret is. Lehet, hogy már említettem, de súlyos önértékelési problémákkal küzdök és mint ilyennek, nehezemre esik elhinni, hogy hasznos tagja lehetek bármilyen közösségnek, azt pedig még nehezebb elképzelnem, hogy tényleg vannak emberek, akiknek eszébe jutok, meg felhívnak, meg szeretnek, meg különben is. Persze senki ne essen 2shake-be, mert a shake nem egészséges, főleg, ha cukor van benne, mert fejlődök. Így történhetett az, hogy egy felejthetetlen hosszú hétvégét sikerült eltöltenem egy számomra már korábban is kedves emberrel, nevezhetem barátnőnek is, illetve az ő barátnőjével, aki szintén bekerült a bizalom körébe. Egyszerűen már az is hihetetlen volt, hogy repülőre ültek és eljöttek meglátogatni. Nem kellett feszengenem, hogy nem volt patika rend a lakásban, vagy hogy nem sikerült összeegyeztetni az 5 órai teát Őfelségével :) Csak minden ment a rendes kerékvágásba és úgy érzem, hogy Ők is jól érezték magukat.

Ellátogattunk Londonban egy csomó helyre, még némi alkohol és cserkészés is belefért. Jaj, azok az olasz pasik!!! Mamma mia!!! Na mindegy, ne kalandozzunk el! :)

Szombaton elmentünk egy buszos kirándulásra. Útba ejtettünk Windsort, ami meseszép volt még a borsos belépő ellenére is. Ültem a székben, amiben Erzsi néni szokott ülni, szóval azt a nadrágot, amiben akkor voltam, nem mossuk többet. Aztán meglátogattunk a Stonehenge-t, ami akkora csalódás volt, hogy kénytelenek voltunk valamit tenni annak érdekében, hogy érdekessé varázsoljuk a helyet. Megyünk a kőkupac felé és látjuk, hogy több Japánnak látszó turista fotóztatja magát ugrás közben. Még össze is röhögtünk, hogy mennyi idióta van, majd elkapott minket is a gépszíj és próbáltunk fotókat készíteni ugrás közben. Az eredmények megtekinthetőek a FB-on :) Őszintén szólva a hely nem egy nagy "Was ist das". Horror pénzt elkérnek, hogy egy elektromos autóval elvigyenek a parkolóból a kövekhez, ami se nem szép, se nem misztikus. Bár én azt vártam, hogy kinő egy hatodik ujjam valamelyik kezemen, vagy lábamon és sámán leszek, vagy megfejtem az Univerzum titkát, de ez nem történt meg, viszont rengeteget röhögtünk az ugra-bugrán. :)

Végül aztán eljutottunk Bath-ba, ami egyszerűen csodás. Jó kevés időnk volt körbenézni, de ettől függetlenül annyira meg tudott minket győzni a hely, hogy még visszamegyünk a kiccsaláddal. Jane Austen itt élt 5 évet és 2 regényt is írt itt. Ennek csak a városnézés után olvastam utána, amit igen röstellek, de ha másra nem, hát arra jó volt, hogy rájöjjek, hatalmas lemaradásom van angol történelemből, viszont minden eszköz adott ahhoz, hogy ne csak tankönyvekből, hanem a helyszíneken tanuljak, mert ennek az országnak hihetetlen gazdag történelme van több annál, mint hosszú évszázadokon keresztül mindig a rossz oldalra állni. Mielőtt bárki ráncolná a homlokát, nem, nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, csak ez jobban érdekel :)

A visszabuszozás felért egy középkori kínvallatással, mert egy kedves anyuka úgy gondolta, hogy az ő pár hónapos poronttya majd brutálisan fogja élvezni az egész napos jövés- menést. Persze anyukának nem lett igaza, így az ő szemefénye majdnem végig ordította a haza utat, emellé még vetítettek valami őskori kalandfilmet, amiben Val Kilmer még pelyhes állú volt, és a gyerekkel együtt ordító film megkoronázta a hazautat. Persze ez semmit nem von le a kirándulás szépségéből, de jobban örültem volna, ha ez a rész kimarad. :)

Vasárnap meglátogattuk Greenwichet, ami a kedvenc helyem itt. Beettünk a pitésnél, leheveredtünk a fűbe és jól nem csináltunk semmit. :) Fantasztikus volt. Hétfőn a lányok már mentek haza és minden visszaállt szürkébe, ami talán egy árnyalatnyival most világosabb.

Pénteken a Kiccsaláddal elmentünk egy közösségi buliba, Quiz Night-on voltunk, ami errefelé igen divatos. Hát meg kell mondjam, nagyon jó volt. Még én is tudtam egy-két dologra válaszolni, ami nagy szó, mert minél hosszabb ideje vagyok itt, annál kevésbé érzem, hogy tudnék angolul, de már csak 10-15 év és ezen is túl leszek :)

Még tart a mámor, 2 hét múlva megyünk haza és belesűrítek mindenkit abba az egy hétbe. Addig is egyfolytában mosolygok, mert arra gondolok, hogy milyen jó volt a csajokkal és arra, hogy mennyi minden fog történni otthon, ami majd megmelengeti a kicsi szívemet. 

Hiányoztok! <3