Nagyon elmaradtam, elnézéseteket kérem. Már több, mint 1000-szer olvastátok a blogot. Remélem, hamarosan gyarapszunk, mármint az olvasók száma.
Szóval elmaradtam, aminek maga Jézus az oka, illetve az Ő érkezése és akkor el is érkeztünk az egyik témához, ami maga a karácsony. Idén volt először, hogy az anyukám nélkül voltam szenteste. Ez, függetlenül attól, hogy anyukámmal nem mindig felhőtlen a viszonyunk, igen furcsa volt. Idén először nem volt szenteste karácsonyi vacsora és a többi csillogás, mert a szenteste 26-án volt, akkor mentünk ugyanis haza. Na ez a "haza" kérdés is vitatéma nálam (a Török a Szabó, meg a Melinda között), mert otthon azt mondom, hogy ide haza jövök és itt meg fordítva :) A lényeg, hogy 26-án ültük körbe az asztalt és jóízűen bírtuk degeszre enni magunkat. Annyi zabkását, salátát és csirkét ettünk az elmúlt 2 hónapban, hogy megváltás volt a Hugi féle húsleves meg a töltöttkápi. (Sasa, ebben ugye semmi ördögtől való nincsen, ugye?(-:) ajándékbontás is volt annak rendje és módja szerint. Az én életem egyetlen szerelme úgy örült a sylvester-es (nem a Stallone, hanem a makka) bőröndnek, hogy ha tehetné, azzal aludna. Aztán laza egy nap semmittevés, ennél több nem is volt a több, mint 1 hét alatt, mert az otthonlét inkább hasonlított egy ámokfutásra, mint karácsonyi pihenésre, de a maga nemében jó volt ez.
Aztán jött Eger, ami az elmúlt év egyik fénypontja volt, pedig semmi extra nem volt benne. Van abban valami felemelő, amikor állsz csatak piásan a borospince előtt, a pince már bezárt, a személyzet már otthon szundizik a jó meleg ágyikójában, nézel fel a csillagokra, mert ohne fényszennyezés és könnyesre röhögöd magad azon, hogy a sötétben nem látszik a pincét őrző fekete puli márkájú kutya, meg az Ő szitnén fekete labdája, amit dobálnál neki, de az még józanon is felérne egy harmadfokú egyenlet fejben való megoldásával. Az élményért külön köszönet Évinek (Ricsi, ha csak Te olvasod, add át, mert imádom a feleségedet!), mert ha Ő nincs, akkor nem alszunk Egerben és nem iszunk meg egy fél hordónyi Bolyki bort. Éljen a Bolyki pincészet és a Bang Bang nevezetű boruk. (Nem fizetett hirdetés)
Eger után jött Budapest és az maga szürke, zsúfolt, ordítós, türelmetlen valója. Amikor Peti már itt élt Londonban, de mi még otthon, akkor minden olyan alkalommal, amikor beszólt valamit Budapestre, vagy Magyarországra, akkor lehurrogtam, mert úgy gondoltam, nem őrizte meg a magyarságát, nem ápolja a hagyományait és tiszteletlenül fejezi ki magát, pedig dehogy. Én aztán tudom kötni az ebet a karóhoz, de mégis úgy gondolom, hogy a jelenlegi életem minden gondjával (ez inkább lelki eredetű, mintsem más) együtt is már itt vagyok jó helyen. Nehezen tudnám már megszokni azt a másik életet. Könnyebbséget talán csak az okozna, hogy ott annyit tudnék beszélni szakadatlan, amennyit nem szégyellek és a barátaimmal is hamarabb tudnék meginni egy teát természetesen. De mindezek mellett, így, hogy már a Hugim is repült, anyukám is elég fasza csaj, majd ő is fog, nincsen az az ember, aki ne ülne repcsire, ha nagyon szépen kérem, márpedig pillázni azt nagyon tudok. Így hát kedves barátaim, tessék szépen gyűjteni, mert idén mindenki legalább egyszer meg fog fordulni Londonban, ha akarja, ha akarja :)
Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy voltunk a MOM-ban Holdviola koncerten. Nem kell a hurrogás onnan a hátsó sorból, én imádom Őket. Aki nem ismeri, annak barátja a google, vagy a youtube, tessék szépen rákeresni, "ne a bánatuccásra kattincsá", az nem tuti. Aki a MOM-ba tervez bármilyen kulturális eseményt meglátogatni, vésse eszébe, hogy a 13. sor mögé ne üljön. Van ugyanis ott egy galéria, ami annyira alacsony, hogy beszorul alá a hang, főleg a basszus. Ennek köszönhetően az egész koncert kínszenvedés volt. Én, aki Ákoson koncertszocializálódtam, sikítófrászt kaptam a hangosítástól, hiszen valljuk be, Ákos bármilyen bulvármajom is lett az elmúlt években, hoz egy bizonyos színvonalat a koncertjein, amit igen nehéz űberelni, na Holdvioláék meg sem közelítették ezt, ami nem az Ő hibájuk, de az Ő minőségük rovására ment.
Holdviola után visszakaptuk szívem egyetlen mazsoláját, aki nagyfiús határozottsággal jelentette ki 28-án, hogy Ő nénjével szilveszterezik. Feltételeztem, hogy a társaság miatt, de felvilágosított, hogy azért, mert ott orrvérzésig lehet Scooby Doo-t nézni. Ennek az érvelésnek nem tudtam nemet mondani, így maradt, de végül csak 31-ig, mert amikor megtudta, hogy egy kedves családbarátunknál partyzunk 31-én iccaka, akkor mondta, hogy Ő mégsem szilveszterezne egy emberrel, ha 8-cal is tud. Van benne valami :) Logikája van a gyereknek, az biztos.
Egy szó, mint száz remekül alakult az otthon töltött idő. Az igazi életbe azonban csak most ugrunk bele, mert nincs repülőjegyem haza, így az, hogy mikor keveredek ismét Budapest felé még számomra is rejtély.
Elég bő lére eresztettem a bejegyzést, így többet nem írok, pedig volna még mit. Mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult az otthon töltött egy hét teljességéhez, akár személyesen, akár telefonon. Veletek vagyok gondolatban mindig, mert Ti segítitek a hétköznapjaimat. Szeretlek Titeket! <3
