Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a blog a barátaimnak és az ismerőseimnek készül. Másodsorban örömmel fogadok minden leendő ismerőst és szívesen veszem az építő jellegű kritikát is.
A blogot azért kezdem el, mert ez talán közelebb visz a megoldáshoz. Hogy minek megoldásához, arról majd később.
Londonról:
A város hatalmas, rengeteg emberrel. Nincsen fehérrépa, nem nagyon esznek levest, rossz a kávé és a rossz oldalon vezetnek. A tömegközlekedés nagyon jó, legalább is azon a részen, ahol mi lakunk (Ilford). Tetszik a pittyegős / beengedőkapus megoldás.
Mindenhol tömeg van. Na nem az a tömeg, ami nálunk tömeg, hanem olyan, mint a Westendben , pl ha karácsony előtti utolsó nap van és még 20%-os kuponnap és fizetés is egy napon. Na, itt az az alap. Azt el sem tudom képzelni, hogy mi van, mondjuk leárazáskor :) Mindegy is, előbb-utóbb megtapasztalom.
Látványosságok és kötelezők:
Természetesen, ha már itt vagyunk és Levinek még nincsen suli, Melcsikének meg nincsen munka, akkor városnézés. Peti is szabin volt, így vettünk nekem egy 1 napos, a fiúknak meg egy 2 napos London Passt (nagyon jó találmány) és megnéztük az alapokat:
A Buckingham Palotát kívülről, a Tower-t, a Tower hidat, a koronázási ékszereket, a Monumentet. A fiúk voltak a RMS Belfas hadihajón és mentünk egy kört hajóval a Temzén. Idővel ennyire futotta és egyik nap sem kellett esti mese.
Megérkezés:
Szombat késő este szálltunk le. A reptér majdnem másfél óra volt, de kocsival jöttünk (http://024transfer.co.uk/), így elviselhető volt. Vasárnap Peti megmutatta a környéken a boltokat, vásároltunk némi kaját itthonra. 7főn elment dolgozni. Délelőttre vártam a költöztetőket otthonról (http://csomagfutar.co.uk/index.html), de csak 1körül értek ide, gondolom a vihar kicsit megnehezítette az Ő életüket is. Vicces volt telefonon elmagyarázni valakinek, aki, mint utólag kiderült, hogy a park túloldalán állt, hogy merre is kell jönnie. Még jó, hogy magyar volt a srác. Felcuccoltak és a változatosság kedvéért kezdődött a pakolás. Talán már említettem, hogy herótom van a dobozoktól és zsákoktól.
Érzelmek és gondolatok:
Talán ez a legnehezebb rész. Egyszerűen nem érzem magam itt sehogyan sem. Nem vagyok ugye turista, és még nem is vagyok itthon. Egyszerűen benne vagyok egy átmeneti állapotban, amit elég nehezen élek meg. Nem feltétlen az otthoni emberek hiánya miatt (ahhoz még kevés idő telt el), hanem inkább magam miatt. Az, hogy nem beszélem a nyelvet, elég bonyolulttá teszi ezt az egészet. Ha tehetném, visszamennék 20 évvel ezelőttre, jól fenékbe billenteném magam, amiért nem bírtam leülni angolt tanulni. Mondjuk, nem feltétlen csak emiatt van. Egyszer mondta valaki, hogy azok az emberek, akik az anyanyelvükön választékosan és szépen beszélnek (ez nem öndicséret), bizonytalanok egy idegen nyelven, mert félnek, hogy nem tudják magukat kifejezni. NA, valahogyan ez van velem is. Nekem nem kielégítő az "Én lenni magyar", nekem szükségem van arra, hogy ezt legalább 2 soros bővített mondatban magyarázzam el a hallgatóságnak, lehetőleg többszöri alá és mellérendelésben, amit persze az angol hallgatóság pont le....na. Ahogyan ezt a gátat át tudom törni, nem lesz baj.
A másik nagy problémám, ami szintén a nyelv hiányából ered, az a munka problémája. Közel 20 éve dolgozom. 12-13 évesen kezdtem diákmunkásként és az óta, leszámítva Levi születését, folyamatosan dolgoztam. Ez az állapot most nem áll fenn, így rá vagyok kényszerülve az otthonlévő háziasszony szerepre, ami nem nekem való. Nem mintha azzal bármi baj lenne, de valljuk be, arra vannak nálam sokkal alkalmasabbak.
Mindenki, akinek fontos a véleménye számomra, azt mondja, hogy meg tudom csinálni, kitartó vagyok és bátor, meg tudok küzdeni és stb...Ezt ez úton is köszönöm, örülök, hogy így gondoljátok. A valóság azonban az, hogy elkényelmesedtem. Elfelejtettem, hogy milyen harcolni valamiért, mert nem volt rá szükségem. Volt egy kialakított életem, barátaim és a megszokott kis életvitelem, de homokszem csúszott a gépezetbe, és mindez ráadásul az én döntésem volt. Nehéz lesz mindent újra felépíteni, főleg, mert jelen állapotban nem érzem magam alkalmasnak semmire. Még azt sem tudom, hogy amíg Levinek nem lesz sulija, mihez kezdünk majd egymással.
Azt hiszem otthon hagytam a kitartást, a kreativitást, a harcos Melcsikét. Aki találkozik vele, szóljon neki, hogy jöjjön utánam.