Annyi minden történt ezen a héten, hogy nem is tudom, hol kezdjem. 

A nyelvsuli:

7főn elkezdtem a nyelvsulit. Ebben még nem is lenne semmi említésre méltó, de az már igen, hogy több, mit 10 év angol tanulás (na jó, inkább csak próbáltak tanítani) után sikeresen a kezdő csoportba sikerült betesztírnom magamat. Innen üzenném a volt munkahelyem kedves vezetőinek, akiket mind- mind nagyon szeretek (de most komolyan), hogy tessék szépen bevezetni az angolul történő levelezést a Kollégák között, mert különben soha a büdös életbe nem fog senki angolul megtanulni. Szóval, a kezdő csoport olyan emberekből állt, akik csak annyit bírtak elmondani a tanárnak, hogy "I don"t speak english.". Halkan imádkoztam, hogy történjen már valami, mire benyitott egy hölgy és kérdezte, hogy én, én vagyok-e, és ha én énnek találom magam, akkor legyek kedves követni őt. Kiderült, hogy a tesztpontszámom pont a kezdő és az eggyel magasabb csoport pontszáma között volt és Ő úgy gondolja, hogy jobb lenne nekem nálunk. Jobb hát! Megbeszéltük, hogy "I like a challenges." és így lettem kezdőből E2, vagy mi. Eleinte csak pislogtam, mint hal a szatyorban, de gyorsan kiderült, hogy a csoportban tanuló 6 diákból csak egy másik magyar lány jobb nálam, de mivel szimpatikus, így meg van bocsájtva. :)

Lakáskeresés:

Már decemberben eldöntöttünk, hogy elköltözünk a mostani albiból, egy olyan helyre, ahol kényelmesebben tudjuk elhelyezni a minket meglátogató családtagokat és barátokat. Így is lett. Tegnap lefoglalóztunk egy házikót, illetve annak a felső szintjét. Mivel a földszinti lakás leendő, kínai, egyetemista bérlői lemondtak a kert használatáról, így van egy kertünk is, meg egy padlásszobánk, ami természetesen Leventéé lesz. Nekem, korábbi terveimhez híven, lévén, hogy pénteken már nálunk lesz a kulcs és költözhetünk is, a Bahamák felé kellene repülnöm, mert közel 3 hónapja kijelentettem, hogy márpedig én költözni már csak úgy fogok, hogy a dobozolást megelőzően elrepülök valami messzi országba, ahol süt a nap, meleg van és fűszoknyás fiúk szolgálják fel az esernyős koktélokat, majd vissza már az új helyre érkezem. Természetesen Melcsike tervez, és nem úgy lesz :) Ugyanis pénteken és szombaton is dolgozom, de erről majd kicsit később, mert szeretnélek beavatni benneteket a londoni albérletkeresés kulisszatitkaiba. Van egy csomó oldal, amin lehet kiadó lakásokat keresni. Találtam is egy rakás megfelelőnek látszót, de itt annyira pörög a piac, hogy mire felteszik az oldalra, hogy kiadó, addigra már benne lakik az új lakó. Na jó, ennyire nem drasztikus a helyzet, de nem annyira könnyű megfelelő ingatlant találni, olyan paraméterekkel, amikkel mi szerettünk volna, pedig mi nem is a Kensington palotát szerettük volna kivenni havi 800 Fontért, személyzettel, hanem egy 2 hálószobás, kicsi kertes lakást kerestünk max. 1100 Fontért, ami annyira nem lehetetlen errefelé, csak verekedni kell érte, illetve nagyon gyorsan dönteni. Peti kb. 600 ingatlanost hívott, mert bár van a keresőoldalakon olyan lehetőség, hogy ott kérsz ip-t megtekintésre, csesznek visszahívni. Ennek okán lecsúsztunk pár szép darabról, de már így van jól, ahogyan most van, mert a lépcsős kis lakásunk igazi otthon lesz nemsokára. Még lehet, hogy növények is lesznek. Na jó, az talán mégsem, vagy talán csak egy-két mű, bár nálam azok is megdeglenek. :) Jah és még valami. Itt nagyon jövedelmező üzletág ingatlanokkal foglalkozni. Nem arra gondolok, amikor néhány magyar úgy lesz kőgazdag, hogy szívatja a saját honfitársát, mert attól kifordul a gyomrom, hanem arról, hogy itt az ingatlaniroda mindkét félről lehúzza a jattot. Nekünk ez a 10 perces házmegnézés és a 2 papír aláírása 500 Fontba fájt, magyarán 2 heti bérleti díj. Ettől eltekintve viszont mindenki, aki részt vett ebben az egészben (a csajszi, aki hívta Petit, ha volt valami megnézhető lakás, a srác, aki megmutatta a kuckót és a másik pasas, akivel a papírokat intéztük) nagyon kedves és segítőkész volt, így végül lett még egy pozitív tapasztalatunk itt kint.

Végére hagytam a munka részét. Pénteken és szombaton már szólni fog a hatlövetű. Egyre jobban hiszek ebben az egészben, de 100%-ig majd csak akkor, amikor megkapom az első fizetésemet, addig vannak fenntartásaim. Minél jobban megismerem Őt, akit nem nevezek nevén, elhiszem, hogy vannak még csodák. Ma megígérte, hogy nem a vesém kell nekik, hanem tényleg fotózás lesz, és én elhittem, mert valamilyen mélyen belülről jövő megérzés ezt súgta, és bízom benne. 

Végül, de nem utolsó sorban nem maradhat ki egy kis magasröptű haladzsa:

Furcsa észrevenni a változást magamon. Halványan emlékszem a mondjuk 5 évvel ezelőtti önmagamra. Eszembe jutnak mondatok, amiket mondtam, gondolatok, amiket megfogalmaztam és érzések, amiket éreztem, aztán most itt van ez a teljesen más valaki, más érzésekkel és gondolatokkal, olyan döntésekkel a háta mögött, amilyenekről nem is álmodott 5 éve. Változunk, és a változás jó dolog, főleg akkor, amikor tudod, hogy miből mi lettél, mert soha nem szabad megfeledkezni arról, aki egykoron voltál, hiszen Ő segített azzá, ami ma vagy.